Újabb adó - adókedvezmény helyett biztosítási adó

Csak a befolyt díjra lenne érdemes kivetni a Széll Kálmán terv 2.0-ban szereplő új biztosítási adókat a biztosítók szerint, mivel a vagyonbiztosításoknál az ügyfél bármikor elállhat a biztosítási szerződéstől, például a díjfizetés elmaradásával - írja keddi számában a Napi Gazdaság.

Adókedvezmények helyett inkább jön a telefonadó a Szél Kálmán terv szerint

Nagy valószínűséggel áfa terheli majd a Széll Kálmán Terv frissítésében található 2 forintos tételes távközlési adót, írja Kalocsai Zsolt, az RSM-DTM elnök-vezérigazgatója a cég blogján. Szerint ezért „az adókivetés logikája alapján minden esély megvan arra”, hogy a fogyasztókra háruló végső teher valójában 2,54 forint legyen (az adóra rakódó 27 százalékos áfakulcs miatt).

Adó és hitelkedvezmények bevezetését tervezik a 10 éves a Széchenyi Kártyánál

Tíz éve indult el a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások finanszírozási lehetőségeinek javítására létrehozott Széchenyi Kártya Program, és mára a program keretein belül kihelyezett hitelek összege elérte az 1000 milliárd forintot.

Adókedvezmény helyett sárga csekk adó

Az ausztrálok vezettek be először olyan banki tranzakciós adót még a nyolcvanas években, amely valamennyire hasonlít az Orbán-kormány mostani tervére. Argentína és Brazília is bevetette ezt a fegyvert, de már eltörölték.

Adókedvezmény - A Start Extra program

Az idősebb munkavállalók elhelyezkedésének elősegítése már a korábbi években is fontos célja volt a munkaügyi kormányzatnak. Az "50 év feletti munkanélküliek elhelyezkedésének elősegítése" elnevezésű központi munkaerő-piaci program segítségével 2005-ben és 2006-ban közel 40 ezer 50 évnél idősebb munkavállalónak sikerült visszatérnie a munkaerő-piacra. A Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében a tárca 2007. július 1-től kezdődően elindította a TÁMOP-1.2.1
Hátrányos helyzetűek foglalkoztatását ösztönző járulékkedvezmények” néven a START-Extra programot. E porgrammal a kormány segíteni szeretné a munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetűnek számító 50 év feletti vagy alacsony iskolai végzettségű tartósan álláskeresőket és a rendelkezésre állási támogatásban részesülőket a munkáltatók által igénybe vehető járulékkedvezmények útján.

Adókedvezmény - A START - PLUSZ program

A Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében a tárca 2007. július 1-jétől kezdődően elindította a TÁMOP-1.2.1
Hátrányos helyzetűek foglalkoztatását ösztönző járulékkedvezmények” néven a START-Plusz programot. A program célja, hogy támogassa a munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetűnek számító kismamákat, a kisgyermeket nevelő szülőket, közeli hozzátartozót ápoló családtagokat és a tartósan munka nélkül lévőket, annak érdekében, hogy a tartós álláskeresők, és a gyermekek, családtagok ellátását, ápolását végzők az ellátást követően munkát vállalhassanak, illetve, hogy a kismamák gyes folyósítása mellett is dolgozhassanak.

Adókedvezmény - START kártya pályakezdőknek

A tárca 2005. október 1-től kezdődően, a pályakezdő fiatalok elhelyezkedését elősegítő, újabb támogatást indított el START-program néven. A program lehetőséget biztosít a pályakezdőknek a munkaerő-piacon nélkülözhetetlen munkatapasztalat megszerzésére, a munkáltatóknak pedig a fiatalok foglalkoztatásához kötődő járulékkedvezmény érvényesítésére.

Bérkompenzáció - Béremelés 2012-2013 mi jön még az elvárt béremelés után a bérkompenzáció hatására

Mégsem esnének el a közbeszerzési pályázatokon való részvételtől a cégek, ha nem hajtják végre idén és jövőre az elvárt béremelést. A Nemzetgazdasági Minisztérium törvényjavaslata alapján a büntetés kizárólag a költségvetési támogatásokra vonatkozna. A javaslat további kiskaput is nyit a cégeknek, a szankciót ugyanis meg lehetne úszni úgy is, ha a cég a munkaügyi ellenőrzés napjára teljesíti visszamenőleg a béremelést.

Adójóváírás - Adókedvezmény - 2014-ig fogják kompenzálni az egykulcsos adót

2013 és 2014-ben is szükség lesz az egykulcsos szja-rendszerben a kompenzációra, de azt már nem az adórendszeren belül teszi meg a kormány - jelentette be Matolcsy György. Mint mondta, az átlagbér alatt keresők esetében az adójóváírást és a félszuperbruttót jövőre, a bruttó 202 ezer felett keresők esetében utóbbit 2013-ig vezetik ki.

Cafeteria - A nyugdíj és a Cafeteria

Ahhoz, hogy a mostani nyugdíjrendszer, sőt, a jövőbeni nyugdíjrendszer problémáit megértsük, vissza kell mennünk egy kicsit a múltba. A második világháború után, az ötvenes években népesség robbanás következett be, hiszen megszülettek a Ratkó gyerekek. Ez az a korosztály, akik hamarosan nyugdíjba mennek és rengetegen vannak.



Kapcsolatfelvétel

Írjon nekünk, tegye fel kérdéseit, melyre profi pénzügyi tanácsadónk válaszol.
Telefonszáma megadása esetén vissza is hívjuk!
Ön neve: *
Kérdés, Üzenet: *


Telefonszám: *
E-mail cím: *
Captcha *
Captcha image
Új kódot kérek


Kis és nagy betű számít!
Weboldal cím: